Téi Olimpia harmadik forduló

Státusz
Nem lehet hozzászólni.

Spyritual

Vendég
téli olimpia 3.forduló

A régmúlt időkben 2 út közül választhatot a kalandor.vagy a fény vagy a sötétség táborába állt be.A fény harcosok többnyire békében éltek egymás mellet.A létfentartásuk saját terményeikből állították elő.Hasznot a felesleg eladásából nyertek a piacon.Előfordultak ugyan belső konfliktusok,ilyenkor a vitatkozó feleket békítő bírák elé vitték,s ha ez nem járt sikerrel minkét fél kiválasztott a falujukban egy-egy hadvezért s ezek a hadszintéren a csapatukkal csatába mentek uruk igazáért.De meg kellet védeniük magukat a sötét tábor támadásai miatt,ezért mindig szükség volt védekező csapatokra.A csata végeztével a holtak hősi temetést kaptak,mert igaz ügyért haltak meg.Így a holtak emlékeztetnek,hogy a háború mennyi szenvedést von maga után.A sötétség tábor lakói környező városok fosztogatásaival és el
foglalásával növelte birodalmát.Ezek miatt lakóik sosem tudták mikor kapják vissza mindazt a *szívességet*amit a körnnyező városoknak okoztak.Csak a mának éltek,ezért céljuk a vagyon és hírnév szerzése volt.Még halottaikat is a hadszintéren hagyták mert becstelen életért becstelen halál jáp.Csak a hadvezéreik holtestét hozták haza,azt is azért,hogy relikviáit nagy haszonnal eladják.Belső konfliktusaikat tárgyalás nélkül csatában rendezték le.Te melyik utat választod kalandor?
 

DeletedUser10321

Vendég
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu ami az óceán közepén helyezkedett el. Ebben a faluban élt a kor 3 legokosabb tudósa. Az egyik csillagász volt. Percre pontosan megtudta mondani, hogy milyen idő lesz. A másik matematikus volt. Ő kitudta számolni mikor kell vetni, aratni stb. A harmadik fizikus. Ő tanulmányozta a hajókormányt, a vitorlákat, az evezők legmegfelelőbb elhelyezését. De ez a három tudós nagyon makacs ember volt. Ha a csillagász megmondta, hogy most ne vitorlázzanak ki a óceánra akkor a fizikus és csapata ki hajózott az óceánra. De akkor vagy esett az eső vagy mennydörgött az ég és halat sem tudtak fogni. Ez így ment éveken keresztül. Egyszer ezt már megunta a matematikus. És így szólt a matematikus a csillagászhoz.
- Te figyelj, nem kéne megegyeznünk valahogy? -kérdezi a matematikus a csillagásztól.
- Mire gondolsz? -kérdez vissza a csillagász
- Arra, hogy ez így nem jó. Valamelyikünknek kéne lenni a királynak és ő dönt mindenbe! -mondta reménykedve a matematikus
- Igazad van! Én benne vagyok. -bízott magában a csillagász is.
Megbeszélték ezt a fizikussal is összehívták a népet, hogy megszavazzák ki legyen a király.Nem nagy falu volt összesen 301-an laktak benne. Megtörtént a szavazás, mindenki szavazott csak a bolond nem.Összeszámolták a szavazatokat és kiderült mind a három tudós 100-100 szavazatot kapott.
Az udvari bolondra maradt a döntés. Megkérdezte a bolond a királyoktól, hogy mit szólnának ahhoz, hogyha megmérkőznének egymással. A három király belement. A bolond sokáig gondolkozott, hogy miben is mérkőzzenek meg. Egyszer aztán beugrott neki.
Összehívta a falut és mondta:
- Megvan, hogy miben fog kiderülni ki lesz a király! -mondta izgulva
- A falu lakosai egy emberként mondták, hogy halljuk, halljuk.
- Mind a három tudós menjen át a szomszédos szigetre.Amelyik legtovább ott tud maradni, étel és ital nélkül az lesz a király!
Még aznap átúsztak a tudósok a szomszédos szigetre. Mivel nem tudtak mit csinálni ezért naphosszakat beszélgettek. A harmadik nap megegyeztek, hogy nem lesz egyikőjük se király és nem fognak többet veszekedni.
Visszamentek, elmondták ezt a népnek és a bolondra hagyták a királyságot.
A bolond örült ennek de nem számolt azzal, hogy ennek hátul ütői is vannak.
A bolond harmadik nap már le is mondott a királyi címről mert ő ugye bolond és nem tudd elvezetni egy falut és maradt minden a régiben vagyis nem lett király.
A tudósok a mai napig jobban vannak ha nem utálták meg egymást azóta:rolleyes:
 

mataka

Vendég
Megjött az iklet:
Hol volt hol nem volt volt egyszer egy kicsi falu. Békés emberek laktak benne.
Minden rendben volt míg egy napon hírt hoztak hogy egy sárkány ólálkodik a környéken. Nagyon megijedt a falu csak 7 fiú gyermek nem. Ők éjszaka megszöktek és a fejükbe vették, hogy majd ők megölik a sárkányt. A falusi emberek eközben vermeket ástak hogy legyen hová elbújni ha jön a sárkány. De térjünk vissza a gyermekekhez, ők megtalálták a sárkány nyomát és követték azt.A faluban kész lettek a vermek de sajnos mint a dominók összedőltek. :)
A fiúk az utolsó pillanatban érkeztek. A sárkány épp egy kereskedőcsaládot ostromolta. A fiúk azonnal reagáltak a helyzetre és elkezdtek harcolni a sárkányal.3 napon 3 éjjel tartott a csata amikor is megtalálták a sárkány gyenge pontját a kislábujj körmét. A sárkány egy hatalmas ordítással (amely mellé egy kis tűz is járt) távozott el a másvilágra.
A kereskedő család rengeteg jutalmat adott a 7 fiúnak. az egyikkőjüknek fennmaradt a hírneve és Sárkányölő Szent Györgynek ismerhetjük.
-De Papa de téged is Györgynek hívnak! Nem Te vagy Sárkányölő Szent György papa??
-Hát kisfiam ez már csak rajtad múlik, hogy kinek képzelsz engem. :)


Ez lenne az enyém! :D:rolleyes::D

Máté
 

DeletedUser8560

Vendég
szóköz nélkül, tehát több mint 5000 lesz szóközzel
 

Eira

Vendég
régebbi írással is lehet nevezni?

A fiatal nő futott a sziklafal felé. Megcsúszott az avaron, a sárga és vörös levelek frissen hullott szőnyegén térdre esett. Hosszú szoknyái a lába köré csavarodtak. Egyik kezével megtámaszkodva próbált felemelkedni, hogy újra szabadon futhasson. Másik kezével a szorosra húzott mellfűzője pántjait tépdeste. Barna hullámos haja kibomlott, a hátán hullott alá zilált fürtökben. Zihált, sípolva vette a levegőt. Hátra fordult, megállt egy pillanatra. Látni lehetett, hogy hasa jókorára nőtt, áldott állapotban van. Üldözői szorosan a nyomában voltak. Feldühödött parasztok futottak utána bunkókkal, botokkal felfegyverkezve, néhol egy kasza vasán csillant meg a fény. Még legalább félmérföldnyi út a sziklafal. Ott az átjáró, ott már biztonságban lesz. Nem fogja addig bírni, már most is alig kapott levegőt, a lábai elfáradtak. Nehézkesen tápászkodott fel. Ereje végén járt. Nem adhatja fel, most nem, olyan közel van a menekülés. Hirtelen árnyék borult föléje. Hangos, csapkodó zajjal egy kiterjesztett szárnyú sárkány repült föléje. Erős karmaival felkapta a lányt és repült vele a sziklafal felé.
Óvatosan helyezte le a sziklafal lábához. Lassan, ereszkedett le mellé.
- Menj, itt van a titkos árjáró. Menj, mentsd az életed.
- Veled maradok. – simult reszketve a sárkány oldalához - Holtomiglan, holtodiglan. Emlékszel?
- Menj Aryka, apám a segítségedre lesz. Gondolj a gyermekünkre. Nem engedheted, hogy elpusztítsák velünk együtt.
Az üldözők zaja egyre közeledett. A sárkány feléjük fordult, kihúzta magát és mély levegőt vett. Feszülten figyelte a közeledő üldözőket. Megannyi rosszul felszerelt, félrevezetett paraszt és csőcselék. A fejét előrelökte, és kitátott száján keresztül szikrák és füst gomolygott elő. A tűz lángra lobbantotta a száraz faleveleket, fákat, növényeket és mindent, ami az útjába került. Az üldözők egy része szempillantás alatt lángra kapott a lobogva terjedő tűzben. A többiek halálra rémülve megdermedten bámulták a pusztítást, egyre hátrálva a tűz elől. A közeli vár felől a kis erdő facsoportjai mögött lovak patájának zaja hallatszott, páncélok csörgése. A megperzselődött fák mögül kis lovascsapat vágtatott elő. Hatalmas fekete ménen fényes páncélos lovag vágtatott az élen. A közeli vár ura jól felszerelt hűbéreseivel. Páncélja fényesen csillogott, sisakján vörösre festett toll lobogott a vágtában. Hozzá közel fegyverhordozója lovagolt.
A sárkány elé lovagoltak, fegyelmezetten négy soros oszlopban. Sisakjuk elrejtette az elszánt és riadt fiatal arcokat.
- Minden sárkánynak és tündér fajzatnak pusztulnia kell! –kiáltotta hangosan a vezér
- Pusztulniuk kell! –kiáltották egyszerre a lovagok
- Halál rájuk! – bátorodtak fel az eddigi üldözők hangosan kiáltozva.
A lovasok felvont íjainak húrjairól nyílvesszők sokasága repült a sárkány testébe a hosszú hegyes ezüst bevonatú vas nyílhegyek, belefúródtak a bőre alá. Hátsó lába összecsuklott alatta. Egy sziszegő nyílvessző a szemébe csapódott. Szájából fájdalmas kiáltás tört elő újabb szikraesővel. A lovagok vezére dárdáját előreszegezve, sarkantyúját erőteljes mozdulattal a ló oldalába vágva, egyenesen a sárkány felé irányította lovát. A ló nyerítve, ágaskodva próbált hátrálni, egy újabb kíméletlen mozdulattal a várúr sarkantyúját mélyen az állat húsába vágta mire a ló vad vágtába kezdett.
A dárda mélyen belefúródott a sárkány nyakába, átütve a légcsövét. A sárkány utolsó erejét összeszedve szárnyával nagyot csapva lesodorta a lóról a lovagok vezérét, aki a hátára esve nehéz páncéljában nem tudott lábra állni. Utolsó erejét összeszedve, nagyot koppantott mellső lábával a lovag fejére. A fém sisak, mint puha viasz horpadt be, alatta a koponyacsont reccsenve tört darabokra. A lovagok felbátorodva vezérük cselekedetén kardjaikat, buzogányaikat és dárdáikat lengetve vágtattak, rohantak a földön fekvő sárkány felé. Szabadjára engedték vezérük halála miatt érzett dühüket, szúrták vágták a tehetetlen áldozatukat. A parasztok is bátorságra kaptak és az erőtlenül fekvő sárkányra rontottak teljes erejükből sújtottak rá bunkóikkal és botjaikkal. Teljes dühüket beleadták az ütésekbe. A tehetetlen lény fájdalmasan nyöszörögött az ütések alatt. Az egyik fiatal lovag, akinek a karján hölgyének színes szalagja volt átkötve, kardjával szíven szúrta a sárkányt. Szemét fájdalom homályosította el.
- Nem engedlek tovább szenvedni kedves barátom. – suttogta a fejéhez hajolva.
Fejében szavak nélkül is hallotta:
- Köszönöm neked barátom.
A többi lovag felbátorodva szintén belemártotta a kardját vagy lándzsáját a haldoklóba. A sok sebből a vér nagy zöldesen sötétlő tócsába gyűlt össze a fekvő sárkány körül. A halott sárkány száját szétfeszíttette az egyik lovag, és hosszasan erőlködve kirántotta a sárkány szemfogát. Emlékül vitte el. A rettegett sárkány halott volt. Az utolsó, akit az emberek láttak. A lovag a karjára kötött színes szalaggal félrefordulva sokáig igazgatta a sisak rostélyát.
A nap elhomályosult, lassanként eltakarta a horizont. A táj sebzetten egyedül maradt a halottakkal és az elpusztult erdővel. A sötét felhőkből finoman csipkeszerű hópihék szálingóztak lefelé. A hópihék forogtak, táncoltak az alkonyodó nap vöröslő fényében. A fehér lepel beborította a tájat, érintetlen sima takaróként, eltakarta a tűz okozta sebeket a fákon és a fegyver vágta sebeket a halottakon. A hó egyre hullt, makulátlanul fehér leple betakart mindent, akár a történelem pora fedi el a halványuló emlékeket.
 

DeletedUser11356

Vendég
Itt az enyém :)

Az éj leple alatt érkezett, senki sem gondolta volna, hogy ez lesz belőle. Aznap este én voltam őrségben az északi fal hetedik bástyáján. Árnyként osont végig az erődön, halk lépteit senki nem hallhatta meg. Csak a véletlennek köszönhetem, hogy észrevettem, de már csak mikor a vizesárok fodrozódására lettem figyelmes. Azt hittem egy őz vagy vaddisznó az, de tévedtem, nagyot tévedtem, most már tudom! Így kezdődött az egész, de akkor még nem tudhattam ezt. Az én hibám MINDEN!

3 napnyugta telt el azóta, a szomszédos várakból sem kaptunk hírt. A parancsnok lovast küldetett a királyhoz, aki 17 íjász, 10 lovas és 32 gyalogos ezredet rendelt a vár falai alá. Őfelsége még nem tudhatta, hogy elkésett.
Nem sejtettem még akkor sem, hogy jelentősége lehet az általam látottaknak, de 2 nap múlva világossá vált számomra, egy FELDERÍTŐ volt az.

Fegyverek zajára ébredek. Társaim rohanásától hangosak a folyosók. Kongatják a harangot, de miért? Még sötét van.
-RIADÓ! - Alig tudom a szememből kitörölni az álmot, máris egy alak ront be a szobánkba. A százados az!
-RIADÓ! Íjászok a falakra! – már tovább is ment, beront a következő szobába és ha lehet még hangosabban üvölti :RIADÓ, mindenki kifelé!
Ez nem csak valami tréfa, mindenki a gyülekező térre megy.
Majdnem ott hagyom az íjam. Cipő, sisak, tegez. Mi hiányzik még? A mellvértem – Na ez is megvan. Futó lépésben indulok a fegyverraktárhoz.

Több mind 15 ezer fegyver van itt és a számát sem tudom mennyi muníció a számunkra, de most szinte üres az egész. Csak a balliszták hatalmas nyilait látom, de azok is kígyózó sorokban viszik a gépekhez.
-Maga ott! Mit csinál? Irány a keleti bástyához! - Irány a keleti bástya. - Az a vár másik oldalán van - Mondhatták volna előbb is. Ismét futás.

-Jó, hogy ide ért olajbogyó! Álljon be a harmadik sor végére.
-GEN URAM! – indulok, de egy gondolat motoszkál a fejemben. Üres a tegezem, és ekkor pillantom meg a fal hátsó oldalán a lentről hiányzó vesszőket. Feltöltöm "magamat" és rohannék tovább, de lépteim lassan sétává tompulnak. Most először nézek fel, van időm gondolkodni. Alig 2 éve végeztem az akadémián és még soha nem voltam csatában, talán csak ezért döbbent meg a látvány, ahogy a több ezer íjászt látom felsorakozva a falon. Gyönyörű és egyben félelmetes látvány. Három féle uniformist tudok megkülönböztetni, de a mi ezredünkből csak keveset látok. Akkor honnan vannak a többiek? Ez a király címere és számszeríjászai. Akkor ide ért az erősítés. Egy része legalábbis biztosan. Csodálatomat és ámulatomat ismét egy üvöltő hang szakítja félbe.
-OLAJBOGYÓ! Gyökeret eresztett a lába vagy csak épp sétálni támadt kedve? Álljon be a sorba!

Hát ez nem az én napom és előre fordulva, döbbenek csak rá mennyire igazam van. A horizonton épp a felkelő nap borítja be vöröses-sárgás fényével a tájat. A távoli vár körvonalai felett sűrű füst gomolyog, így olvadva egybe azég és a föld. Már közeledik a reggel, de a felhők sötét lepelként borulnak a vidékre. Halk menetelés hallani. Olyan menetelés amely alig erősödik, szinte észrevétlen, az ember csak akkor döbben rá mi ez, mikor már egy hangos lüktetésnek érzi az egészet idebenn.
A hangokhoz lassan kép is párosul. Kirajzolódik a zajok forrásának sziluettje és narancssárga fényben úszik minden. Jobb-bal, jobb-bal. Ide-oda ringatózik és egyként mozog az egész föld. Föld… Inkább tenger! Katonák tengere, kiknek zászlaját nem lehet kivenni. Csak lándzsáik hegyét és sisakjaik tetejét engedi láttatni a nap. Az egész olyan mintha a természet gonosz erői indultak volna meg ellenünk.
Hirtelen fényes nappal lesz, ami megdöbbentő. Az égbolt még mindig nem tisztult ki. Az eddig anonim hadakról a mennyei fény lerántja az álcát. – te jó ég ezek már itt vannak alattunk! - Királyunk legfőbb szövetségesének serege tart felénk. Hála az úrnak. Csak vak lárma az egész. Mehetek vissza aludni.
De ismét csak a sors űz velem gúnyt, ahogy a „mennyei fény” erősödik és kiderül, inkább a pokol tűzgolyói illetnék őket méltó névvel.
-VIGYÁZZ! – az egyik csóva a raktára találja el, a másik elsuhan a tornyok között és az erdőbe csapódik.

-BALLISZTÁK - ÍJÁSZOK ÍJAKAT FESZÍTS - TÖLT! - egymás szavába vág a parancsnokok vezényszava.
-BALLISZTÁT FESZÍTS!
-TŰZ!
-MÁSODIK SOR ELŐRE! BALLISZTÁK TÖLTS!
-ÍJÁSZOK TŰZ!
-HARMADIK SOR ELŐRE! - „Én” jövök. –ÍJAKAT - BALLISZTÁT FESZÍTS –SZÍTS-SZÍTS-SZÍTS! – visszhangzik minden, a saját gondolataimat sem hallom. Bent van a nyíl, felhúzom. Most mit csináljak? A többieket másolom, és felfele célzok.
-BALLISZTÁK-TÁK-TÁK, ÍJÁSZOK-SZOK-SZOK-SZOK!
-TŰZZ!
Vajon eltaláltam valakit? Az emberek papírmasé figurákként esnek össze, az óriási íjpuskák nyilai 2-3 embert nyársalnak fel, minden találatnál.
ELSŐ SOR ELŐRE! – és most fél perc pihenés.
A többiek arcán a rémület, ámulat vagy más érzelmek nyomát sem látom. Az ég ismét sárga fénybe borul, ismét megváltoztatva a fényviszonyokat. Újra a katapultokkal lőnek. Hét napszerű korongot számolók meg. Lélegzet elállító és vérfagyasztó látvány ez.

Így kezdődött minden. Egy ártatlan nem jelentett, jelentéktelen kis dologgal.
És még nem tudom, hogy fog végződni.

5127 karakter mindennel együtt!
Kérlek nézzétek meg mennyi szóközök nélkül :)
Ha kell lefaragok.
 

DeletedUser13075

Vendég
No...itt az én történetem is...:) Kicsit talán hosszú,hisz 4998 karakter...:)

A lemenő nap már csak a pusztítás nyomait látta.Utolsó sugarai meg-megcsillantak a vérfoltos páncélokon,törött pajzsokon.A város falai alatt megannyi élettelen test hevert.Az ostromlók seregei már nem léteztek.Maradványaikat a közelben ólálkodó farkasok szaggatták.
Besötétedett.A falakon belül fellobbantak az első örömtüzek.Férfiak és nők,gyerekek és öregek özönlöttek a piactérre,hogy lássák bevonulni Harald királyt és katonáit.
A sereget maga a Sárkánylovas Harald vezette megkopott páncélban,szakadt bíbor köpenyben.Egyik kezével egy közepesen megtermett,ezüst és lazacszín pikkelyes sárkány kantárját tartotta,másik kezében pedig egy harcok tépázta méregzöld lobogót tartott,mely egy arany tűzokádó sárkányt ábrázolt.Mögötte leghűségesebb lovagjai ügettek klánjaik lobogóját lengetve,majd hatalmas szekereken az ellenségtől zsákmányolt kincsek hevertek nagy halmokban.
A tömeg éljenezve üdvözölte királyát:
-Éljen Harald!
A zsákmányt kísérő katonák pénzérméket dobáltak a kiabáló tömegbe,akik erre még lelkesebben éltették szeretett uralkodójukat.Majd a menet lassan elérte a vár kapuját,s eltűnt az ünneplők szeme elől.
A királyi vár udvarában az istállómester már várta az érkezőket.Legényeit a lovagokhoz küldte,ő maga ura elé sietett.
-Üdvözöllek királyom!Engedd meg,hogy segítségedre legyek -azzal átvette Harald kezéből a gyeplőt,lesegítette őt a nyeregből.Belenézett a sárkány óriási,keskeny pupillájú éjkék szemébe és elvezette a fenséges állatot.
A király intett lovagjainak,akik követték őt a hatalmas,kétszárnyú kapu felé.Az recsegve feltárult előttük.Harald,nyomában a klánok vezéreivel belépett a tágas előcsarnokba. Nem a fogadószoba felé vették az irányt,nem asszonyaikkal akartak most beszélni,nem fiaiknak dicsekedtek volna győzelmükkel.Magukban mind saját kudarcukkal foglalkoztak,hisz nem sikerült teljesíteni az eredeti célját eme háborúnak.
Útjuk egy szűk folyosón vezetett,s végül egy falikárpit mögé rejtett ajtón át érkeztek céljukhoz:egy kör alakú,gyertyákkal megvilágított kis szobába.Közepén egy nagyobb asztal állt,melyre az egész kontinens térképe volt kiterítve.Az urak mind odagyűltek,s várták,hogy a királyuk megszólaljon.
-Uraim!Ma megvédtük fővárosunkat az ostromlóktól.Klánjaink,melyek hosszú évszázadok óta szövetségben állnak egymással,most ismét bizonyították,mennyit ér az összetartás,a hűség és barátság.Kiálltuk a próbát.Ugyanakkor elbuktunk…egyelőre…A Sötét Uralkodót nem sikerült megölnünk,így további ütközetekre kell számítanunk.De itt az idő,hogy mi legyünk azok,akik támadnak és ne a védekező szerepében tetszelegjünk ellenségeink előtt.Ez lehetőséget nyújt arra is,amit régóta tervezünk:meg kell szereznünk tőlük a Béke Elixírjét.Ha győzünk,azzal lehetőséget adhatunk utódaink számára egy nyugodt,háborúk nélküli világra.
-De Királyom!-szólalt meg Wendell -Nem sok időnk maradt.A mágus szerint közeleg Sötétség Uralma.
-A mágus azt is mondta,hogy legyőzhetjük őket-mondta Gerald - Királyom,seregeim természetesen a rendelkezésedre állnak,hűségem felől ne legyen kétséged.
2 nappal később kivonultak a katonák a várból.A gigászi erejű sereg megindult dél felé,a Sötétség Birodalmának fővárosába,hogy mindörökre leszámoljanak Macronionnal.
Már 4 napja voltak úton,mikor a felderítők nyugtalanító híreket hoztak.
-Felség!Az ellenség tud érkezésünkről.Haderejük összegyűlt nem messze innen.Új szövetségeseket találtak és óriásokat is láttunk a soraik között.
Harald arca elkomorult. Elküldte a felderítőt,majd lovagjait hívta.Elmondta a hallottakat.A sátorban csend volt.Így talált rájuk a hajnal első fénye.
A tábor lassan éledezni kezdett.Mindenfelé katonák nyüzsögtek. A lovasok és gyalogos katonák mind felsorakoztak klánjaik zászlaja alatt.Elöl a király ült sárkánya hátán.
-Eljött hát a nagy nap!-kiáltotta a király-Most igazán nehéz feladat vár ránk.Az ellenség tisztában van érkezésünkkel és célunkkal.Ebben a háborúban csak egyetlen fél győzhet,nincs lehetőség a kompromisszumokra.Így hát vagy elbukunk,s nevünk feledésbe merül,vagy győzedelmeskedünk és beleégetjük nevünket a történelembe!
A katonák csatakiáltásai megrengették a hegyeket és völgyeket.
Azzal elindultak,mind egy emberként követték Haraldot a Halál,vagy a Győzelem felé.
Az ellenség csapatai lökésszerű hullámokban támadtak rájuk.A harcmező kardok csattogásától és halálhörgésektől volt hangos.Mind több ember lelte halálát.Estefelé járt,mikor rémhírek keringtek mindenfelé:az ellenség foglyul ejtette Haraldot.Bénító erővel hatott a felismerés,miszerint a királyt már órák hossza nem látta senki.
Az ellenség kihasználta a fejetlenséget,s tucatszámra ölte őket.Az óriások könnyűszerrel semmisítették meg az ostromgépeket.Ekkor valami megcsillant a távolban,fenn a csillagok között.Mintha apró fények lettek volna,melyek egy alakot rajzoltak ki,ami percről percre nagyobb lett.Végül egészében ki lehetett venni,hogy egy sárkány az:ezüst és lazacszín pikkelyes,mely éjkék szemekkel bámult lefelé.A nyergében Harald ült.Sarkával megbökte az állatot,aki erre zuhanórepülésbe kezdett.Torkából lángnyelvek meredtek elő porrá égetve minden útjába kerülőt.Macroninon nem hitt a szemének.Birodalma lángokban állt,ő maga pedig menekülésre kényszerült.De Harald nem hagyta.Egyenesen felé tartott,pallosával elsuhantában vágta le a gonosz fejét.Az ellenség katonái megfutamodtak.Már nem volt nekik fontos birodalmuk sorsa.
A halottak összeszedése és a kincsek felpakolása után a király megszerezte a vágyott elixírt is,melyet a Sötétség Várának kincstárában őriztek.A csodás nedűt megitták a klánok lovagjai,ezzel is megpecsételve a köztük lévő felbonthatatlan szövetséget.
Nevüket azóta is őrzi a krónika,hisz békét és boldogságot ajándékoztak az utókor számára.
 

DeletedUser8971

Vendég
én sem akarok lemaradni, remélem tetszeni fog, ez a kis pillanat ábrázolásom, remélem nem baj, hogy nem egész történet, de ha mindent leírnék, aligha férnék bele az 5000 karakterbe:p ez így csak 3885 karakter:p (megszámoltamXD)

Az a néhány százfős sereg, amit Durion szedett össze azokból az emberekből akik a király ellen vannak és fél éve még a földet túrták a mindennapi betevőért, most képzett sereg módjára, elszántan néz szembe a király több ezer fős seregével. bal kezükön pajzs, melynek minden oldala olyan éles, hogy bármikor át tudna vágni egy embert, másik kezükben lándzsa, melynek hegye olyan, mintha csak vérre szomjazna. Hátukon szablya mellyel erejükkel pajzsokat zúznak szét. Oldalukon karok és tőrök, melyek tudják, eljön majd az ő idejük is. Felszerelésük mégis könnyű, nem nehezebb mint két vödör víz, és oly kemény, hogy páncélokat, vérteket könnyűszerrel zúznak szét.
Velük szemben a királyi sereg tetőtől talpig páncélban. Fejükön sisak, melyből szemük és szájuk épp hogy kilátszik, kezükben kard, melynek egyetlen csapása is halálos. Hátul az íjászok kezükben hosszú íjjal, hátukon tele tegezzel. Bőrpáncéljuk a legkevésbé sem nehezíti számukra a célzást.
A sereg két szélén a szankridok. Eme ember szerű lények sebesek akár a nyúl. Emberi formájuk van, mégis vadállatok. Kezükben rövid kard és pajzs. Céljuk az öldöklés és élvezni mások halálhörgését.
A sereg élén van maga a király, sárkánya hátán. Figyeli ahogy Durion a saját serege előtt sétál és próbálja őket biztatni.
Nekik csak egy sárkányuk van, nekünk hat!
De hol vannak a mi sárkányaink?! Az övék már itt van! – kérdezte az egyik katona, kis félelemmel a hangjában.
Nem kell félni! Itt lesznek amint szükségünk lesz rájuk! – válaszolta Durion.
De hiába mond Durion bármit, mindenki tudja, hogy hamarosan sokan meg fognak halni az előttük fekvő völgyben. S bár a nap, még csak most kel fel, az emberek már fel vannak ébredve, készen állnak a harca, ami előttük áll.
Jól nézzétek meg a napfelkeltét, mert sokak számára ez lesz az utolsó! – Mikor ezt kimondta beállt serege élére és figyelte a felkelő nap egyre növekvő cikkelyét.
A felkelő nap egyre magasabbra kúszott, fénnyel árasztva el a völgyet és a két oldalán álló seregeket. Kinek reményt, kinek kétségeket hoz ez a fény, de a fő jelentése mindenki számára ugyan az: Vagy így, vagy úgy, de a háborúnak ma vége lesz.
Mikor a napkorong elszakadt a földtől, Durion az égnek emelte jobbját és csata kiáltást hallatott. Majd kezét kissé behajlítva és újra kinyújtva megismételte. A következő kiáltáshoz már csatlakozott néhány ember, majd a következőhöz még páran, végére már az egész sereg egyként kiáltott. Ekkor az égen hirtelen fekete felhők gyűltek éjszakai sötétséget borítva a völgyre. Óriási villámok kezdtek el lecsapni mindenfele, és ahol földet értek, ott hatalmas kráter keletkezett. Aztán hirtelen árnyak szakadtak ki a felhőből, s mikor eloszlott a köd körülöttük a hat sárkány alakja bontakozott ki. Eme sárkányokon nyereg, fejükön páncél, szárnyukon fényes védővarázs. De mind közül kirítt az elöl haladó, kinek nyakán elemekből álló vért, mely bár védi, mégis szabad mozgást biztosít számára, farkán tüskés páncélzat szárnyán éles penge és világoskék varázs. Eme sárkányok hordozzák a reményt, és aki elöl repül, az Dolinor, Durion sárkánya.
Dolinor leszáll lovasa mellé, és várja, hogy felszálljon a hátára. E közben a többi sárkány leszáll a sereg mögött, hogy ők ott vegyék fel lovasaikat. Mikor a sárkányok mozdulatlanná váltak, valaki megütötte kardjával a pajzsát, majd még egyszer és még egyszer, egyre többen csatlakoztak a ritmusához, és a végére az egész sereg, immár jóval nagyobb reménnyel, ütötte a pajzsát, a sárkányok is elkezdték felvenni a ritmust és lábukkal döngették a földet, olyan erővel és hanggal, hogy az egész völgy beleremegett. A ritmus egyre gyorsult, és a tetőponton hirtelen abba maradt.
– Előre!- kiáltotta Durion. És ezt követően felszaladt sárkánya farkán, bele ugrott a nyeregbe, és mikor Dolinor érezte, hogy lovasa biztosan ül a hátán elrugaszkodott és már szállt is az ég felé, hogy megütközzenek a királlyal és sárkányával.
 

zöldnyil

Vendég
A Misztikus Háború

Hol volt hol nem volt volt egyszer egy falu.
Ez a falu volt a legerősebb az összes többi közül.
Ez a falu körül volt véve sok szövetséges falukkal.
Minden békésen ment. a bányászok szorgalmasan dolgoztak,
a tanyán a farmerek arattak a favágó is szorgalmasan dolgozott.
A katonák edzésen vettek részt.
Ám egyszer jött egy levél.
Az egyik szövetséges falu küldte.
A levélben az volt hogy sürgősen segítséget kérnek mert hadat üzentek nekik.
A falu lovagja 1 percet sem gondolkodott. Elkezdte szervezni az erősítést.
Egy nap alatt össze szedett a lovag 10000 gyalogost és 10000 lovast.
Az út a másik faluba 5 napnyi gyaloglás.
A katonák el is indultak hogy hamar oda érjenek.
Ám az út során veszélyek leselkedtek a katonákra amit még nem is sejthettek.
már a katonák fél útnyira voltak mikor egy arra tévedt sereg megtámadta őket.
De a katonáink sokkal ravaszabb voltak mert előre küldtek 1 pár képet hogy ha
valamit látnak azt jelentsék.
Ez így is történt a kémek jelentették a kóborló sereget ezért nem volt váratlan a támadásuk.
A katonák már várták a kóborló sereget. és csapdát állítottak nekik. Majd el kezdtek csatázni
a mi katonáink erősebbek voltak mert mi túlerőbe is voltunk. Ezt észlelte az ellenfél ezért követeket küldtek
előre hogy tárgyaljanak.
A két ellenfél megegyeztek és szövetséget kötöttek. és a szövetségesek is segítenek nekünk és velünk jönnek
abba a faluba ahova hadat üzentek.
majd el jött az ötödik nap már majd nem oda értek értek mire meglátták hogy a háború
már javában folyt ezért a katonák nem is késlekedtek hanem gyorsan a falu segítségére siettek.
a támadást a katonáknak sikerült vissza vernie.
a falu nagyon örült hogy oda ért az erősítés. ahonnan jött az erősítés ott volt 4 bátor hős és
ők elmentek katonákat toborozni. ez a 4 hős rá talált a legendás szellemvárosra.
Eben a szellem városban rengeteg volt a szellemkatona aki szeretett volna békében nyugodni de nem tudtak
mert el voltak átkozva ezt az átkot csak az tudta fel oldani aki rá tette vagy az aki rendelkezik egy legendás kardal.
és minő meglepő az egyik hős tulajdonába volt ez a legendás kard. miközben a faluban lévő katonák megérkeztek az ellenség katonákat toborzott : kalózokat barbárokat orkokat.
És eközben a szellem városban a 4 hős megegyeztek ha segítenek nekik akkor le veszi róluk az átkot és békében nyugodhatnak.
a szellem harcosok bele egyeztek és elindultak hogy segítsenek a veszélybe jutott falun.
a falura megindították a támadást az ellenség. a katonák lassan de erőteljene jöttek.
rengetegen voltak és az volt a céljuk hogy meghódítsák a nyugati kontinenst. 100.000 -ével jöttek a katonák úgy mintha csabbol folynának megállás nélkül csak jöttek jöttek. mikor az első hullán a falunak csapódott azt a támadást
a katonák simán ki tudták védeni.majd jött a második hullám és a harmadik ezt is ki tudták védeni a katonák.
mert a fal erődje át törhetetlen volt majd a 4. hullámmal katapultokkal jöttek több mint száz katapult volt.
mikor ki lőtték a katapultok a köveket akkor ez ég szinte sötétbe borult. de az ellenség elszámította magát mert még a falut sem találta el. ezért közelebb mentek a katapultokkal de közbe a mi katonáink hátulról támadták meg az ellenséget kissé kevésbé sikerrel egy pár száz katona élte túl a megmaradt katona vissza sietett a faluba de ezeknek a katonáknak sikerült a katapultoknak töb mint a felét megsemmisíteniük. ezt az ellenség nem néézre jó szemmel ezért 3 hullámot egyszerre zúdított a falura ezt is ki tudták védeni.
a mi katonáink még nem is sejtették hogy mijen sereg közeledik feléjük segiteni a harcban.
az ellenfél már nagyon ideges volt mert rengeteg katonát vesztett.... ezért az ellenség a legerősebb katonáját küldte harcba. a fekete démon sárkányt ez a sárkány egy legendás faj volt ami nagyon erős volt.őket csak úgy lehetett elpusztitani ha az írányítóját elpusztitják. ez a sárkány nagyon sok kárt okozott a falu erődjével és a katonákat is meg tizedeltem mikor már minden veszni látszott
akkor a messze távolban kalózhajók bukkantak fel ami az ellenfél katonáinak a hajói voltak de az elenség mit sem sejtett hogy nem neki megy a segitség mert a hajón a szellem harcosok voltak...
a csata nagyon durva volt már alig tudták tartani a falut miközben rengeteg flottányi hajók érkeztek.
az ellenség meglepődötten nézett. mikor oda értek a hajók senki nem volt benne az ellenség nagyot nevetett.
De egyszer csak szellem harcosok jöttek elő a hajóból és mindenkit lemészároltak az ellenségből. 1 óra alatt végeztek is.
nagyon hálásak voltak a katonák hogy segítettek nekik ezért az 1 ik hős feloldotta az átkot..
a falu megköszönte a sok segítséget és cserébe a megostromolt falu aranyat ajánlott fel a segítségért cserébe de a jószívű katonák rendesek voltak és nem fogadták el az aranyat hanem még ők segítettek nekik újjá építeni a várat és a teljes falut. a falu 1 év elteltével megint szép és rendben volt. ezt a falu lakosai és a katonáink egy hatalmas nagy lakomával ünnepelték meg. a Katonák Boldogan haza indultak és öt nap mulva haza is értek és boldogan éltek amíg újra harcba nem mentek :) :) :)
 

DeletedUser10294

Vendég
A hős lovag

Nem túl hosszú, de azért szerintem megteszi egy mesének.

Egyszer volt hol nem volt, valamikor a lovagok, nemesek és sárkányok idejében élt egy nagyon nagyravágyó uralkodó. A környéken neki volt a legnagyobb falva, Ő mégis telhetetlen volt, ezért a környező falvakat fosztogatta embertelen módon. Aki ellenállt, azt jobb esetben megkínozta, vagy pedig kivégeztette.
Egy nap azonban, egy hős lovag a szomszéd faluból összecsődítette a népeket annak érdekében, hogy mostantól álljanak ki magukért, és ne hagyják szó nélkül az uralkodó tetteit. Így született meg 3 falu szövetsége, összefogtak és együttes erővel, úgy érezték, hogy feljebb tudnak kerekedni az uralkodó seregei ellen.
Számításaik beváltak, mivel nem mellesleg még egy sárkányt is be tudtak szerezni védelmük érdekében. Mivel az uralkodónak erős fóbiája volt a sárkányokkal szemben, hamar belátta, hogy ebben a csatában nem győzhet.
Így hát megígérte a 3 falunak, hogy ezen túl még a közelükbe sem megy és így a falvak népei, illetve az uralkodó is „békében” élhetnek (vagy legalábbis addig amíg megvan a sárkányuk).
Itt a vége, fuss el véle.
 

clarkkent-kal-el

Vendég
A felfedezés

Egyszer a földön időszámításunk előtt úgy kb 20.000 évvel ezelőtt a földre került egy város aminek a neve:Atlantis.
egyszer a földön egy olyan betegség ütötte fel a fejét ami gyógyíthatatlan volt itt a földön ezért atlantis városnak
egy másik galaxisba kellet utazni még pedig a pegazus galaxisba. a földön maradt a városnak egy része.
Napjainkban-. Északi-sarkon egy kutató csapat megtalálta ezt a várost. ez a kutató csapat azt hitte hogy csak
ekkora a város majd a kutatók egyre többet tudtak meg és meg tudták hogy a városnak ez csak egy része.
ez a város egy fejlett technológiával rendelkezik. a kutatók próbálják felfedezni hogy hogyan működnek ezek a
technológiák. volt ott egy okos tudós akit úgy hívtak hogy Dr. Rodney Mckey . Majd John Seperd (pilóta)
oda keveredett. volt ott egy szék ami csak ős gén tudta aktiválni. Ez az ősgén nem sok emberben van benne
de John sheperd rendelkezett ezzel a génnel majd egy tudós megtalálta hogy hol lehet atlanits.
Majd tudós emberekből és speciális katonákkal kutató csapatokat szerveztek. csak az volt a baj hogy a földön nincs
elég energia a csillagkapu működtetéséhez hogy egy másik galaxisba utazzon. ezért egy Zéró pont modult kellet használniuk.
ennek segítségével elindulhattak Atlantisra a pegazus galaxisba. azt tudni kell hogy az elődeink úgynevezett ősök
legyőzték az itt garázdálkodó Lidérceket akik az ember élet erejével táplálkoztak. tehát mikor megérkeztek Atlantis-ra
a kutató csapat nem tudták hogy a város víz alatt van.a várost egy pajzs védte. A kutató csoport nem tudta hogy a rend-
szer programjába van egy olyan program írva ha a pajzs fel mondja a szolgálatot akkor a város felemelkedik a víz alól.
mivel ezt még nem tudták egy csapatot szerveztek ami keres egy másik bolygót a csillagkapu segitségével
hogy menedéket találjanak. tárcsáztak egy tetszőleges bolygót és oda mentek. ezt a bolygót egykor lidércek pusztították
ki és alig maradt néhány túlélő. egyszer itt ezen a bolygón megjelentek a lidércek akik elvittek a kutató csapat 1 részét.
ezt nem hagyták annyiban tehát megkeresték a lidérc kaptárhajót és kiszabadították a bajtársukat. ezzel a harcal
felébresztették a lidérceket akik 50 évig mély álomban voltak. mit sem sejtve az emberek hogy milyen veszélyesek ezek
a lidércek. A város e közben a felszínre emelkedett és elkezdték felderíteni a várost azonban. Ez a város nagyon nagy volt
és nem tudták felderíteni. a városhoz csatlakozott egy új harcos akit Tayla-nak hívtak. ez a harcos mindent tudott a
lidércekről ám azonban találtak egy olyan berendezést ami az ellenséget jelentette ha közelben van. a pegazus galaxist
derítették fel az atlantisiak és szövetségeseket kerestek. azonba cstlakozott hozájuk egy ujabb harcos akit úgy hívtak
hogy Ronnon Dex ő is jó ismerte a lidérceket. A lidércek azonban közeledtek atlantis felé úgy körülbelül 3 flotta kaptár hajóval.
aközben sheperdék találtak egy olyan műholdat ami fel van szerelve lézer ágyúval csak az volt a baj hogy ey korábbi csatában
ez a műhold megsérült. ezt a sérülést azonbn Mckey meg tudta javitani. és mikor oda értek a lidércek a műholdal le tudtak szedni egy kaptárhajót. a másik 2 kaptár hajó megsemmisítette a műholdat. eközben megérkezett atlantisra az azgard hajó a földről 3 hétig tartott az ide út. a két kaptárhajó nem tántorodott vissza hanem teljeg gőzerővel atlantiszra vette az irányt. Mikor odaért a két kaptárhajó
dárdákat küldött ki a város megtámadására azonban a dárdák nem jártak sikerrel mert atlantiszt pajzs védte.ez a csata több héten át tartott azon ban a pajzs nem bírta már sokáig. A város megsegítésére megérkezik a Daedalus nevű csatahajó, melynek segítségével megelőző támadásra indulnak Atlantisz védői, és magával hoz a fedélzetén egy teljesen feltöltött ZPM-et, amely a város pajzsát látja el energiával. Megkezdődik az ostrom, ami közben Ford egy bizarr átalakuláson megy át: félig lidérc, félig ember lesz. [A lidércek táplálkozáskor egy enzimet bocsátanak az ember testebe, ami megerősíti a szívet, hogy az áldozat ne haljon meg idő előtt.] Ez alapvetően megváltoztatja az expedíció tagjaihoz fűződő kapcsolatát. A lidérc támadást sikerül visszaverni. a lidércek azonban nem adják fel a harcot ujjabb támadást inditanak atlantisra. atlantis észleli a kaptárhajók közeledését ezért menedékeket keresnek hogyha netán nem tudnák vissza verni a lidérceket. a lidércek gyorsan közeledtek a dedalus űrhajó atlantison marad hogy tudjon segiteni ott. amikor a lidércek oda értek atlantisra egyből elkezdték bombázni ez a bombázás (csata) 1 hétnél tovább tartott. ezt a bombázást a pajzs nem birta volna már olyan sokáig ezért egy tervet eszeltek ki. még pedig azt a tervet találták ki hogy egy nukleáris töltetet a város felet felrobbantanak hogy azt higgyék a lidércek hogy a város felrobban. és mikozben nem látnak semmit a lidércek atlantison a pajzsból egy álcázó berendezést csináltak. ezte a dedalus űrhajó segítségével sikerült is vére hajtaniuk. lidércek azt hitték hogy véglegesen elpusztult atlantis.
ezért a lidércek elmentek és az atlantisiak addig békességben éltem amíg újra háborúba nem idulnak a lidércekkel...
 

PSSZT

Vendég
What a wonderful world ...

Vasérc bányák között, hol a búza csodaszép,
Ott laknak ők; a harcos nép!
Hatalmas fal mögött, agyag házakban lakunk,
és mindig vidámak vagyunk.

De a népek élete nem csak pihi és mese;
Hallottál már a gonoszról?
A rút, nagyra vágyó klánokról?

Az ellen fővezér mindig mellé fog,
aztán persze mérgesen dobog.

... - Töpörödött falvak...

Lópata, Nép tata, Fali, Bakó , Sörpilla
Ugyi, Dugicsoki, Tobozka.

Mi vagyunk az icikék,
mi vagyunk a picikék;
A pinduri népecskék!
______

Törpök után szabadon :)
Biztos meg van 5000 karakter :)

ui: az irományban lévő nevek egyezése a valósággal csak a véletlen műve.
 

DeletedUser9327

Vendég
Macerás faluostrom

Dark Woodnak nevezték a környéket, ahol akkoriban Threemind éldegélt. Sok-sok éve már annak, hogy rajta maradt e név, a mai falvak lakói közül senki nem emlékezett rá, hogy pontosan mivel is érdemelte ki, de abban mindenki egyetértett, hogy talált hozzá: mintha csak három másik ember agya szorult volna belé – mindig tudta, mit kéne csinálni, ha már nagyon bűzlött is a helyzet. A mindenkori parancsnok ezért megtűrte, hogy Threemind nagyjából az összes faluszabálynak, hagyománynak és egyéb ilyesminek fittyet hányva kóboroljon a környéken. Az őrségek jól ismerték bő, hosszú fekete köpenybe gabalyodott alakját és nem lőttek rá, sem a védőfarkasokat nem uszították ellene.

Mondjuk, az uszításnak sok értelme nem is lett volna, mert Threemind valahogy értette a vadállatok nyelvét és azok ritkán akarták bántani… de ha bántani akarták, se sokra mentek vele, mert a sovány és lassú mozgású öreg ilyenkor egy kis botszerű izét húzott elő a ruhája ráncaiból és abból apró mérgezett nyilacskát röpített a szép szóból nem értő állat szemébe. Ráadásul egyesek azt suttogták, hogy ha valaki nagyon keresztbe akart neki tenni, azt mindenféle fura balesetek érték aztán erdőn-mezőn, munka és vadászat közben, míg végül már a legyek és szúnyogok is elkerülték, mert azok se akartak semmiféle közösséget vele. Mármint a megátalkodott keresztbe tevőssel.

Szóval jó volt ám Threemindot békén hagyni.

Na, ezt kellett volna a büszke Legionar generálisnak elmagyarázni, de lehetőleg még azelőtt, hogy Dark Woodot megtámadta volna. Merthogy egy nap ez a gondolata kerekedett és megszállta a Dark Woodba vezető sziklaszoros környékét. A rend kedvéért még egy hadüzenetet is küldött Dark Wood akkori vezérének, Bother királynak. Ami még nem lett volna akkora baj, hanem a hadüzenet úgy szólt, hogy ha nem hódol be az egész környék, akkor Legionar lerombolja majd az összes falat, felzsákmányol minden mozdíthatót, a szép nőket rabszolgának hurcolja el, a többit legyilkolja és minden férfi, neki fog dolgozni az aranybányák feneketlen mélyében. Bother erre csak annyit üzent vissza, hogy rendben, kezdje az öreg Threeminddal… valahol ott lesz a főfalu egyik bozótos pagonyában, aztán majd meglátjuk.

Dehogy álmodott volna ő arról, hogy az ostoba Legionar ezt komolyan veszi. De komolyan vette és nekiállított egy csapat katonát, hogy keressék már meg azt a furcsa nevű vénembert, aztán majd meglátjuk, ugye.

Bothernek ugyan nem fájt a feje, mikor ezt hírül hozták neki… hogyisne, fájjon Legionar feje, ha megtalálja Threemindot. Ő mindenesetre összehívta a tanácsot, hogy egykettőre hadirendbe állítsák az összes fegyverforgató embert, az asszonyok gyártsanak minél több nyílvesszőt, a gyerekek pedig rakják tele csapdákkal az erdők ösvényeit.

Legionar emberei pedig hamar nyomára akadtak Threemindnak. Ami valószínűleg azért történt, mert ő maga ballagott elébük mindjárt az első napon, hadd lássuk, mit is akarnak ezek, ha már ilyen messze eljöttek érte. Az egyik lándzsás katona megpiszkálta az öreg rongyos hóbelevancát: na gyere, tata! De nem ment ám a szerencsétlen semmire, mert Threemind egyből lerántotta a lábánál fogva a földre, hogy a feje nekicsattant egy teljesen véletlenül ott heverő jó nagy kőnek és azt se mondta, befellegzett. A többi lándzsás ettől rögtön tanult egy kis illő modort és mindjárt arra a következtetésre jutott, hogy Legionar elé kéne vinni ajándékba, hátha mégse közönséges paraszt vagy remete vagy mi a fene.

Legionar éppen nem ért rá egyetlen vénemberrel törődni, mikor Dark Wood főfalujának lerombolását tervezte. Csapatai körülvették a magas cölöpfalakkal kerített települést, ahonnan barátságos nyílzápor fogadta őket, csak hogy el ne unják magukat túl hamar. Legionar parancsot adott a falak felgyújtására, amivel az egyetlen baj az volt, hogy a szemmel láthatóan durva rönkökből ácsolt falak egykettőre lángra kaptak ugyan, de a fentről lelkesen lövöldöző védőket ez valahogy nem látszott különösen érdekelni. Hátravonultak ugyan, de kicsit sem próbálták meg oltani a tüzet… ami akkor vált érthetővé, mikor egyrészt a tüzes farönkök leomlásával a támadók megpillantották a vastag kőfalakat hátul, másrészt az istenverte szél széthordta a szikrákat és Legionar csak akkor vette észre, hogy ég a feneke, amikor már lángokban állt körülötte az erdő.

Nesze neked ostrom, rohant az összes támadó tüzet oltani, hogy meg ne süljön az egyszeriben Fire Wooddá lett Dark Woodban. És mindezt úgy, hogy lőtávolba ne kerüljenek a főfalu védőihez, mert azok egyáltalán nem zavartatták magukat és barátságos nyílzáport zuhintottak a nyakukba, ha csak tehették.

Hát ez nagyon visszafelé sikerült… és Legionar most már tényleg mérges lett. Katapultokat és faltörő kosokat parancsolt keresztül a szétégett erdőn, és annak rendje és módja szerint nekilátott, hogy lerombolja a falut. A katonái nem örültek túlságosan a tűzoltó-harcos műszaknak, de az még jobban elvette a kedvüket, amikor a kapuk hirtelen kinyíltak és hatalmas falka őrjöngő farkas robbant ki rajtuk. Erről nemigen tanultak Legionar kiképzőosztagaiban és az ide-odacikázó, véresen csattogó fogú bestiákkal elbíbelődtek egy darabig… a védő nyilasok örömére, akik cseppet sem zavartatták magukat a célbalövésben.

Legionarnak már habzott a szája és megfogadta, hogy ha sikerül bevenni a falut, sajátkezűleg fogja kerékbetörni annak minden férfi lakosát. Valószínűleg be is váltotta volna a tervét, csakhogy mindjárt az első nap végeztével hasmenés kapta el minden emberét és reggelre csak úgy sárgállott még a saját testőrsége is. A várfalról pedig azt kiabálta le Bother egyik embere: ja és apropó, ne igyatok túl sokat a környéken… kicsit meg van mérgezve az összes forrás meg kút.

Az ostrom további részéről csak annyit, hogy nagyon nem jött össze. Legionar vitézül próbálkozott ugyan, de a csapatainak a morálja az erdei békák feneke alatt kushadt, nem szerették a visszafelé elsült tüzet, a dühöngő farkasokat, a mérgezett ivóvizet, azt meg aztán pláné nem szerették, hogy a falak tetejéről hordószámra öntötték a nyakukba az égő szurkot, lobogó forró moslékot, hogy az egyéb önthető dolgokról ne is beszéljünk, nem szerették a nyakukba potyogó köveket és mérgezett nyilakat se, és úgy egyáltalán… nagyon nem szerették Dark Woodot. Ami azért furcsa, mert az ittlakók viszont igenis szerették.

Szóval egy nem is annyira szép napon Legionar emberei földhöz csapkodtak fegyvereiket, sárgafoltos pajzsukat és azzal egytől egyig elhúzták a csíkot. Egészen konkrétan.

És Threemind? Ja, az már egy másik mese…
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Anomander

Vendég
„… 1160-ban,Omnekiss uralkodásának 4. évében,Szent Baradin havának 8. napján történt lejegyzésre az alábbi falujegyzet. Igazándiból csak úgy lött, mert valami isteni fogantatásból késztetés született ezen iromány lekörmöléséhez, melyhez száz százalékig lúdtollat alkalmaztunk. A kolostor mellett húzódott el Kasztliss falu, melyben éltek a közlakók és közemberek és nem átlagos közemberek, melyek testi mivoltukból is kitűntek a tömegből,de egy dologban mind egyetértettek: a legjobb szeszfőzde a falu főturisztikai látványossága az Antik Alkalmi Antiszocialista Alkoholisták kocsmája, röviden Aaaa. Itt megfordultak a környék, és bátran mondhatjuk a világ legérdekesebb lényei a törpöktől a trollokon át az óriásokig, illetve akik befértek az ajtón; nem beszélve a harcedzett veteránokról, akik kerülték a józanságot,mintha átok lenne; na meg persze a testőrök és izomagyúak szokásos gyülekezete, akiknek agya létük valamely pillanatában nem jutott elég levegőhöz közismert vezetőjük Csak M’akogsz; na meg a szegények nem létező vagyonának mestertolvaja egy komisz orgyilkos; valamint nemeseknek kémkedő kémek és azokat kémlelő kémek,és végül kéjnők, akik már réges-rég elcsencselték az aranyszívűket,már ha volt nekik olyan…ugye mily barátságos társaság? A kocsmába beljebb lépve hallhatjuk az állandó jó hangulatot biztosító Tivornyázó Troll Trubadúrok együttesét, és az egyik közkedvelt albumukból, a Töpörödött Törpök Tévhitnélküli Titokzatos Történetét Taglaló Táncmuzsikával hihetetlenül fergeteges élmény keletkezett, mely általában a vacsoráig tartott hisz azután kezdődtek a szokásos mulatságok. A fent említett becsületsüllyesztő agyiszint degradáló fennkölt értelmiséggel rendelkező kocsma legfőbb mítosza melyet mindenki hőn áhítozva hallgatott általuk ünnepelt lovagjuknak Sir Banaszkar süvöltő hangján elmesélte a töredékessé tört történet részét: „A Szent Mágikus értékkel ellátott Babkondér melyet egyesek a Szent Kézigránátnak is tartanak (ezt inkább a babfüggők alkalmazzák), aminek megszerzéséért minden vallásos templommal rendelkező falusi főmufti magáénak akart,emiatt robbantak ki az első háborúk a pogányok és a vallásosok között szerte a kontinenseken a világ minden táján…” mondta a szokásos sztorit de ekkor hirtelen berobbant a közhangulatba, illetve a kocsmába Joanne D’agina eszményien pufók kissé alacsonynövésű, mellesleg nem lebecsülendő kaliberű megjelenésű nemes lyány kibe szeretett lovagunk azonnal belehabarodott. Na akkor egy kis taktikai szünetet tartunk, mert ez egy másik történet, fél harangszó után irány a tér de előtte pár kancsó bor.
A főtéren található meg minden, ami szem szájnak ingere és undora, mindenféle áruikat árusító árusok,csecsebecséikkel kecsegtető házalók terjesztették sajátos módon nem mindennapi áruikat. A főtér keleti részén található a falu ügyintézési főmuftijának kastélya,mellette a kovács ami mellett közvetlen az istálló terült el a kaszárnya szomszédságában, amit egy rozoga fal kerített el,védve mindenkit a környéken kószáló pénzéhes banditáktól,száműzöttektől. Kasztlissnak északi kapuján túl a közeli erdőig terült el a jobbágyokkal tarkított búzamező, melyet egy kis patak határolt, a déli kapuját viszont állandóan zárva tartották az esetleges barbár rohamok miatt, akik koponyabelépővel szándékoztak behatolni a szent szeszfőzde kapuján,mert ugyebár köztudott tény hogy hét elején, péntek szombaton szokott lenni az egyet iszik kettőt hányhat akció,mely hatására szokásossá vált az őrület állapotába való kerülés. A banditák szokásos rohamait halk koppanások jelezték, hisz ők mindig fejjel mentek előre, ezért gyakorta megesett köztük a fejetlenség. Így teltek nyugodt napjai Kasztlissnak, és nyugodt éjszakái mikor az utolsó koppanás is elhallgatott,az utolsó harangszó is elszállt,kéményekből már csak füst pöfékelt,ágyakban horkolással egybekötött szonáták hangoztatták,hogy de szép az élet…”
 

adama999

Vendég
Történet (Ezzel nevezek)

Réges-rég, a sötét középkor végén, egy messzi-messzi erdei falucskában született egy fiú. A gyermeket kiskorától kezdve uralkodásra, és harcra tanították. Apja, egy idős, harcedzett lovag volt, aki továbbadta a tudását fiának.
Lord Thorgardnak hívták a fiút, aki akkor már a falu kormányzója volt. Ügyes vezető volt, a falusiak tisztelték, és betartották minden szavát, törvényét. Azonban egy gyönyörű téli napon követ látogatta meg az ifjú Lord Thorgardot. Egy utasítást hozott arról hogy Percivald Király, egy szomszédos város kormányzója, igényt tart a falvára. A kormányzó elgondolkodott: vagy eleget tesz a szomszédos király követelésének, vagy ellent mond, sereget toboroz, és nekiront ellenségének. Lord Thorgard úgy döntött, akár az élete árán is, de tesz egy kísérletet megvédelmezni szülőfaluját.
10 nehéz éven át erősítették a falakat, képezték a katonákat, és oktatták a kémeket. A Lord eközben kisebb harcokat vívott, portyákat szervezett elhagyatott falvak kirablására, és egyre csak csiszolta a stratégiáit. Sokáig volt távol otthonától. Egy hosszabb hadjárat után hazatérve nagy üdvrivalgás fogadta. A kis falura nem lehetett ráismerni. Hatalmas kőfallal körbezárt város volt már, nem falvacska többé. A tanácsosa odament hozzá, és átnyújtott egy papírt, melyre egy jelentés volt írva:

A kőfalat megerősítettük, olyan vastag, hogy az ellenség két hét alatt sem törne át rajta.
A katonákat kiképeztük:
Gyalogos védők: 1000 lándzsás, a lovasok félelme; 600 páncélos kardforgató, a gyalogos katonák rémei; 1400 íjász, a nyilaik eltakarják a napot.
Lovas védők: 400 páncélos lovag, nincs semmi ami megállíthatja őket; 600 Lovas íjász, mind képzett hun lovas.

A támadó hadsereg: 8000 bárdos katona, kiknek hite olyan erős akár a karjuk; 1000 Fosztogató lovas, kik olyan sebesek, akár a sas az égen.

Kémhálózatunk növekedett, immár 300 fővel büszkélkedhetünk.


Lord Thorgard elégedetten vonult végig a köves úton. A várba érve megkapta a kémjelentéseket. Átolvasta őket, és sajnálattal vette tudomásul, hogy az ellenség serege kétszer akkora mint az övé. Az utolsó lapra érve értesült arról, hogy a király Hadjáratot indított egy áldott falu ellen. A küldetése egy évig tart, és a serege kétharmadát veszi igénybe. Elérkezettnek látta hát az időt, hogy megelőző csapást mérjen a biztos vég ellen. Összeszedte seregét, és elindult.

Nemmessze az ellenség városától letáborozott, parancsot adott, hogy építsenek kőhajítókat, katapultokat, és létrákat. Két hónapig táboroztak, és minden eshetőségre felkészültek. Bíztak a meglepetés erejében.
Elérkezett a nap. Majd' 10000 katona menetelt a biztos vereség tudatában. Hitük erős volt, bár mélyen tudták, nem győzhetnek.
Mikor megpillantották a falakat, Lord Thorgard csodálkozva vette észre, a kapuk nyitva vannak. Kiadta a támadási parancsot, és kijelölte a katapultok célpontját.
A városban alig volt ellenállás, nagyobb harcok nélkül lefegyverezték a védőket, és elfoglalták a várost.

Immár két város uralkodója volt. Nem sokkal később a király vert serege visszatért, és csatlakozott Thorgard seregéhez. Nem akartak háborút.

Így lett Lord Thorgardból, Thorgard Király.


Később még nagyobb sereget toborzott, falvakat foglalt el, vagy csatolt birodalmához. Birodalma gazdag, és jól működő volt. A sötétséget, tudatlanságot ebben a korban váltotta fel a fejlődés, és a tudás. Nagy reformjai közé tartozott a vallásoktatás, a tankötelesség, és az írástudás. Egyesek még azt is rebesgetik, hogy Thorgard Király máig nem halt meg, hanem egy sárkány hátán elrepült a Valhallába.
Így ért véget a sötét középkor, a birodalomban.
 

DeletedUser13195

Vendég
Egyszer volt,hol nem volt,volt egyszer egy falusi paraszt,aki nagyon szegény volt és családjával élt.Jól forgatta a kardot,többen is elismerték a barátai közül.Egyszer az egyik esős napon,tönkrement a termése,nagyon elkeseredett,mivel a terméséből származott a jövedelme,és az étele neki és a családjának.A barátai próbáltak segíteni, mivel élelmet hoztak és pénzt is adtak, de nem ment sokra vele a szegény falusi paraszt.
A falu királya kémeket küldött az ellenéges városra, és megtudták a kémek hogy az ellenséges városnak a serege már útom van feléjük, de előtte még kissebb-nagyobb falvakat is kifosztanak.A kémek hazaértek, és elmondták uralkodójuknak, hogy mi a helyzet.A király toborzást hírdetett, olyat ahol biztosította az élelmet és a jövedelmet.Egyik nap a paraszt elhatározta, hogy elmegy a seregbe,tudta ha nem teszi meg pár hét vagy nap és odaveszik a családjával.Ezért hát elbúcsúzott a családjától, és megköszönte a barátainak, hogy annyit segítettek.A királyi seregben tényleg mindent megkapott ételt,pénzt aminek a 90%-át hazaküldte családjának ,így ők boldogulni tudtak.Ő naponta kemény képzésben részesült, ami még jobb harcossá tette őt.A harc egyre csak közeledett.Egyik nap megszólaltak a kürtök.A két sereg egybe vágott és küzdelem alakul ki.Nagyon sok vér folyt el a hosszadalmas harc alatt,de végül a falu utolsó erejével sikerült megvédeni a falvukat.Akik túlélték harcosok örömmel éljeneztek.A szegény paraszt is örült, de szívében megbújt némi keserűség is mivel a családjától távol töltötte a napjait.Mivel megtudták védeni a falvukat, a király több pénzt adott nekik.A falu békénben élt és fejlődött, valamint sok szövetséget kötött más falvakkal,a király úgy gondolta, hogy a toborzott katonákat hazaengedi.A szegény paraszt nagyon örült neki hogy végre családjával lehet, és volt pénzük egy-két évre.A napok szépen repültek örömteljesen élt a paraszt, míg egyik nap éjszaka hatalmas riadalom tört ki.A házból kiszaladva hallja a régi kürtök hangos zaját,ami csak egyet jelenthetett.A falut megtámadták.A paraszt nem foglalkozott semmivel a családját elbújtatta és kardot fogott.Az ellenséges csapatról kiderűlt ,hogy a volt szövetségesük az.A paraszt amikor meglátta az ellenséges csapatokat, egyből nekik ment. Kíméletlenűl ölte a nála sokkal tapasztaltabb harcosokat. Elfáradt igaz, de az volt a fejében hogy a családja és a saját biztonságáért küzd.A paraszt nem adta fel, bár a csata eléggé az ellenfélnek kedvezett.A harc egy egész nap elteltével is tartott ,de már aig volt ember aki a talpán maradt.A csatát az ellenséges csapat nyerte.A nyertesek felmentek a királyi palotában, ahol kivégezték a királyt.A falusi emberek és akik a harc után megmaradtak katonák, azok elbújdostak majd összefogtak, és ki várták hogy megerősödjenek,és visszavegyék falvukat.A faluban egyre-egyre erősödtek.Egyszer az egyik este ,titokban összegyültek a falu egy kis elhagyatot részén.///A falusiakból sokan feldobtak ötleteket,amelyek sokuknak nem tetszett.A paraszt azonban egy olyan jó tervet eszelt ki ,ami mindenkinek tetszett.A tervet nehéz volt megvalósitani ,de nem volt lehetetlen,mivel senki sem tört meg.Az egyik szép estén a falu királyi palotájához láttak közeledni csapatot.Az elbújdosott gyengélkedő sereg volt az.A bújdosottak rossz állapotban igaz ,de úgy harcoltak mint még soha senki.Az ellenségüknek nem volt egy kicsi esélye sem ahhoz képest ,hogy többen voltak és tapasztaltabbak.
A falvat visszavették,és újjá szervezték.Az új király pedig csodák-csodájára a mi szegény falusi parasztunk lett.
 

DeletedUser13258

Vendég
Nevezés

Nos én ezzel nevezek be a fordulóra. Khmm...
Elégedett nem vagyok vele, de jobb határidőre már nem lesz. :)
-------------------------------------------------------------

Magas, szikár alak volt, lova nyergében ülve tekintett a távolban látható város felé. Bár nem sok látszott a városból a falakon kívül, ami körbe vette. A lovas szeme most a folyót vette szemügyre, amin majd át kell kelnie. A folyón volt egy híd, így az átkelés egyszerű lett volna, csak hát a lovas nem egyedül volt. Egy sereg vezére volt, egy seregé, melynek célja a távolban látszódó város elfoglalása volt.
Sir Fox, mert így hívták a lovast, legalábbis akik ismerték ezen a néven emlegették, az igazi nevét csak az Uralkodó és néhány tanácsadója ismerte, végig gondolta a tervét.

Ha most tovább indulnak, akkor estére elérik a városfalakat, de a védők is jól fogják látni a sereg felvonulását.
Ha várnak estig, akkor egy éjszakai menettel hajnalban érnének a falak alá, és meglepetés szerűen támadhatnak. Ezen az éjszakán lesz újhold, így még kevésbé lesznek láthatók. Ezért is választották ezt a napot a támadásra.

Ahogy besötétedett, először a tisztogatok indultak útnak. Az ő feladatuk lesz, hogy a hídnál levő őrséget elintézzék, a kémek jelentése szerint 4-5 lándzsás és íjász van a hídnál, és 2 lovas futár. A feladatuk igazából csak az átkelők ellenőrzése és a hídvám beszedése, nem egy támadás megállítása, arról legfeljebb hírt küldhetnek. A tisztogatóknak épp ezt kell megakadályozniuk, ne jusson vissza a városba egyik se.
A tisztogatók a hangtalan lopakodásra, a minél csendesebb és minél gyorsabb gyilkolásra lettek kiképezve. A környező királyságokban inkább bérgyilkosoknak nevezték őket, bár sose küldték őket azért, hogy beszivárogva egy konkrét személyt öljenek meg. Csak a sereg előtt haladva az ellenség őreinek elintézése volt a feladatuk, hogy utána meglepetésszerű legyen a támadás, ill. kémkedési célból is kiküldték őket.

Egy fél óra várakozás után megindult az egész sereg, a katonák igyekeztek csendben maradni, mind tudták, hogy minden zajjal, amit csapnak nem csak az ellenség figyelmét kelti fel, de a vezérük, Sir Fox haragját is. Azért pedig akár fővesztéssel is fizethetnek.
Bár csak a csillagok világítottak, a fáklyák használata meg volt tiltva, elég gyorsan haladtak, szerencsére a terep nem volt nehéz, nyílegyenesen haladhattak a híd felé. Éjfél körül érték el a hidat, és igen a tisztogatók jó munkát végeztek, az őrség hallott volt, beleértve a futáraikat is.
Egyik csapat a másik után kelt át, a vezérek egyre sürgetőbb unszolása közben. Bár a faltörő kosok kerekeit alaposan bezsírozták, maga a híd nyikorgott a terhelések alatt. Vagy 2 óra kellett, hogy az utolsó csapat is át tudjon kelni.

Tovább indultak. Ahogy kezdett hajnalodni a csend fontosságát átvette a gyorsaság. Sikerült még napfelkelte előtt elérni a városfalakat, ahogy a szétbontakoztak a falak előtt, a fal tetejéről lángoló nyilak repültek fel. Hiába volt még csak a hajnali szürkület, ekkora tömeget észrevett az őrség.
Felharsantak a trombiták a tornyokban, riadót fújtak.

De a támadók se vesztegették az időt, a gyalogság egy része ostromlétrát is hozott magával, amit most a falnak támasztva próbáltak felmászni rajta. Közben a lovas íjászok a falak körül nyargalva próbálták nyílzáporral elárasztani a védőket.
De mindez valójában csak elterelés volt, a faltörő kosoknak kellett valójában utat nyitniuk a támadóknak. Ezekkel a déli és a délnyugati kaput, meg a köztük levő falszakaszt célozták meg. Ezek voltak a legrégebben épült szakaszok, és itt vékonyabb volt a fal, mint az északi oldalon, amerre a város terjeszkedése miatt új falakat húztak fel.
Nem is tartott ki sokáig, hamar leomlott, pár több kost is felgyújtottak azért a védők, de most már a támadók bárdosaié lett a fő szerep. Vad rohamuk és bárdjaik éle, mely a vaspáncélt is képes volt átszakítani áttört a védőkön, egyre több katona jutott be a falak közé.
Már nem is erőltették az ostromlétrákat, mindenki a résen keresztül igyekezet a városba jutni. Elfoglalták, majd kitárták a két kaput is, a harc az utcákon folyt tovább, de látszott hogy a támadók túlereje érvényesül.
A védők megpróbáltak a belső várba visszavonulni, de az itteni király nem akarta a várost feladni, inkább a belső várban levő katonáit ellentámadásra küldte, hogy kiszorítsák a támadókat.
De felőrlődtek az utcai harcokban, és a támadók benyomultak a belső várba. A királyi család megpróbált elmenekülni, de hiába indultak az északi kapu felé, erre nem voltak még támadók a falakon belül, a falakon kívül nyargalászó lovasok elfogták őket.

Sir Fox elégedetten nézet le a palota erkélyéről a városra, mellette már az ő uralkodójának zászlaja díszítette a falat. Sikerült meghódítania a várost.
Készülhetnek a következő támadásra…
 

Lord Szaby

Vendég
Evel neveznék :)

Evel neveznék :)

1980-at írunk.
Emberünk egy öreg konténerben ,,lakik", Los Angeles egyik sikátorában. Hősünk alig több 50-nél, alkoholista és megrögzött szerencsejátékos: póker, rulett, és a jól ismert ,,félkarú rabló". Utóbbiakat még talán elnéznénk neki, merthogy szerencséje az van, nem is kevés, de ahányszor nyer, mindig elissza a pénzét, éjjel pedig fagyoskodik a kis kuckójában.
Hősünk életének fordulója volt, amikor megismerkedett egy bizarr, félszemű fickóval, aki egyszerű munkát ajánlott neki. A munka annyi volt, hogy minden héten néhányszor kitakarítja a kalózszemű hapsi kecóját. Ráncos Davy (épp itt az ideje, hogy hősünket név szerint is bemutassam) örömmel elfogadta az ajánlatot. Egy ilyen takarítás alkalmával Ráncos barátunk talált egy alaposan letakart, kb. 2x1 m területű tárgyat . Hosszasan gondolkozott rajta, hogy mi is lehet az, majd engedve a kíváncsiságnak levette róla a leplet. A titokzatos tárgy egy nagy tükör volt, de még milyen tükör! Aranyból volt a kerete, lába, LEDek sorakoztak rajta, egyszóval az egész „tükör” furcsa volt, leginkább az üvege, mert az egy egészen különös anyagból készült: higanyhoz hasonló, szürkés-fehér anyag lehetett, ami körbe-körbe keringett a „tükör” belsejében. Davy csak nézte, nézte, mert fogalma sem volt róla, hogy mi lehet ez. Bármi is volt, ő visszatette rá a takarót, és úgy hagyta, ahogyan kapta, sőt, azután már a közelébe se mert menni a rejtélyes tárgynak. Az egész házban csak annak a szobának a sarka maradt pókhálós, ahol ez a tükör állt. Davyt viszont sehogy sem hagyta nyugodni az ismeretlen valami, ezért végül elhatározta, hogy következő alkalommal közelebbről is megvizsgálja a rejtélyes objektumot.
Egy kedden végre olyan alkalom kínálkozott Davy elé, amikor zavartalanul megvizsgálhatta közelebbről a tükröt, mivel a ,,főnök” valamilyen fontos üzleti tárgyaláson vett részt, így a kíváncsi természetű takarítón kívül senki sem tartózkodott a házban. Emberünk valahogy úgy érezte, hogy nem árt, ha felfegyverkezve indul felfedező útjára. Megkereste a konyhában levő legnagyobb kést, fakanalat, egy tálat tett a fejére, azt a két fogójánál felkötözte a fejére, mint valami sisakot, majd elindult a tükör fele. A tükör előtt megállt, és elgondolkodott rajta, vajon mennyire veszélyes, amit ő csinál. Végül meghozta döntését, és jobb kezével megérintette a higanyszerű folyadékot. A férfi keze eltűnt a tükörben. A jobb kezével, mely valahol máshol ,,járt”, tapogatózásszerű mozdulatokat tett, de semmi különöset nem sikerült kiderítenie vele. Most a jobb lábát helyezte át, majd az egész testét. Elképesztő látvány tárult a szeme elé. Egy hatalmas vár elé érkezett, pontosabban mellé, mivel egy széna-kazalon landolt. A közelben szorgos parasztokat látott, akik feltehetőleg napi teendőiket végezték, a várfalon katonák álltak, akárcsak a vár előtt, és a várkapunál éppen egy nagyobb csapat falusi gyülekezett. A hadvezér szólni kívánt:
Emberek. Eddig a napig tűrtünk, de most ideje tennünk valamit! Túlságosan elnyomnak minket a szomszédos királyságok!
A vezér így határozott: 3 csoport az erődben marad, akik a beteg király védelmére állnak, bármi történjék! A többiek velem jönnek a háborúba! Mivel 3 csapat nem fog velünk jönni, szükségünk van több parasztra is! Minden épkézláb férfi, akinek nincs családja, elmúlt 16, és fiatalabb 40-nél, jöjjön ide!
Ráncos nagyban hasonlított a parasztokra, mivel szakadt ruházata nem sokban különbözött az övéktől, és ráadásul még szakállas is volt, ezért ő rá is szólt a parancs. Más választás nem révén beállt a sorba. Ráakasztottak egy sisakot és egy mellvértet, kezébe hosszú kardot nyomtak. A feje a sisaktól jobbra balra dőlt, a vért miatt pedig állandóan orra bukott, vagy seggre esett, ahányszor csak lépni akart. Az éj már a táborban köszöntött rá. Ráncos Davy a tábortűz mellett aludt el, előtte nem felejtett el megkérdezni pár embert, hogy merre is jár ő valójában, és az évszámokról is érdeklődött. Mint megtudta, Iulianus naptára szerint 1000 táján lehetett, valahol Európában.
Másnap kora reggel a csapat trombitaszóra ébredt, amihez Davy nemigen volt hozzászokva. A hadvezér készenlétre utasította katonáit, majd így szólt:
Itt az ideje, hogy visszafoglaljuk, ami a miénk! Ma harcba indulunk a szomszéd királyság ellen! Nem ússzák meg, hogy sunyi módon elvették bányáinkat, leégették falvainkat!
Hosszas menetelés után egy erdőbe érkeztek, ahonnan jól lehetett látni az ellenség közeli várát. A hadvezér felderítőket küldött ki, hogy mindennel számolni tudjanak. Rövidesen vissza is érkeztek, és elmondták, amit láttak. Davynek is sikerült egy egy szavat elkapnia abból, amiket mondtak:
A… 3000... és... fal... védekező nem sok, de... láttunk.
A hadvezér bizakodó pillantást vetett a vár fele, majd a seregére.
Mindenki, csatasorba! - kiáltotta.
A parancsszóra mindenki beállt a sorba, és gyors menetelésbe kezdtek. Az ellenség azt hihette, az ég dörög, úgy csattogtak egyszerre a vaskos lábak és régi páncélok. Az ellenfél most már nyilván felfedezte őket. A várban lévő katonák az erődfalon gyűltek össze, mely fából volt, ezért Ráncoséknak jóval könnyebb dolga volt.
Első sor! Tölts! Tűz!- kiálltott a hadvezér, és már repültek is a katapultok által kilőtt hatalmas kövek. Második sor! Tölts! Tűz!- és ezúttal az nyilak repültek. Harmadik sor! Tölts! Tűz! … Roham!
Ekkor a gyalogosok - köztük Davy is- és a lovasság a vár felé kezdett rohanni hatalmas zaj közepette. A fal egy részéből már csak romok maradtak, ott tökéletesen be tudott hatolni a sereg. Nagy öldöklés vette kezdetét. Minden kard felemelésekor egy katona hullt holtan a földre. Ráncos Davy, mivel harcban nem sok tehetsége volt, berohant a várba, ott keresve menedéket. ,,Hm. Cuccos egy hely. De... kint van a klotyó”, gondolta magában majd átrohant a következő terembe, ahol váratlanul két őrrel, és a királlyal találta szembe magát. A két katona Davyre rontott, aki megpróbálta felemelni a kardját, de túl nehéz volt neki. Ijedtében a falon levő fáklyát vette kézbe, és azzal hadonászott. Elérte, hogy sikerült meggyújtania az abroszt a királyi asztalon, melyen a tűz tovább terjedt, de Ráncos még mindig a két katonával szemezgetett. Hirtelen, a hatalmas szerencséjének köszönhetően a mennyezetből egy hatalmas, a katapultok által meggyengített gerenda hullott alá, egyenesen a két őrre, akik ezek után már nem tudtak felkelni. A király most Davyvel nézett farkasszemet. Előrántotta kardját, és lassan, büszke tekintettel megindult a szerencsejátékos felé. A takarító csak egyre hátrált, míg a falnak nem ütközött. Ezt a pillanatot a király ki is használta, és Davyre rontott. Davy az utolsó pillanatban kitért a mozdulat elől, a király kardja pedig a falnak csapódott. Ekkor hirtelen egy tükröt pillantott meg, ugyanolyat, mint amilyenből átjött ebbe a számára furcsa világba. Ráncos nem gondolkodhatott sokat, mivel a király, most már tőrjével a kezében rontott Davynek. A támadó nagy lendületet véve megbotlott a padló egyik kiálló kövének sarkában, és orra bukott. Ráncos a helyzetet kihasználva a földön fekvő királyra borította a tükröt. Rövid kiáltás hangzott a Lord szájából, aztán semmi. Ráncos felemelte a tükröt, és bekukkantott alája. A lord már nem volt ott, talán pont oda került, ahonnan Davy jött. Ezzel együtt viszont a tükör is bezárult, Szerencsés Dave pedig nem csodára a csata hőse lett...
Hogy mi lett hősünk további sorsa, annak elképzelését egyelőre az olvasóra bízom.
Szerencsés csatákat kívánok minden kedves olvasónak!
 

NFLfun

Vendég
A nevezési határidő tegnap éjfélkor lejárt, az itt található írások mindegyike részt vehet a versenyben, nemsokára kitesszük szavazásra őket!!!
Köszönjük mindenkinek a részvételt, ügyesek voltatok! :)
 
Státusz
Nem lehet hozzászólni.