Evel neveznék
Evel neveznék
1980-at írunk.
Emberünk egy öreg konténerben ,,lakik", Los Angeles egyik sikátorában. Hősünk alig több 50-nél, alkoholista és megrögzött szerencsejátékos: póker, rulett, és a jól ismert ,,félkarú rabló". Utóbbiakat még talán elnéznénk neki, merthogy szerencséje az van, nem is kevés, de ahányszor nyer, mindig elissza a pénzét, éjjel pedig fagyoskodik a kis kuckójában.
Hősünk életének fordulója volt, amikor megismerkedett egy bizarr, félszemű fickóval, aki egyszerű munkát ajánlott neki. A munka annyi volt, hogy minden héten néhányszor kitakarítja a kalózszemű hapsi kecóját. Ráncos Davy (épp itt az ideje, hogy hősünket név szerint is bemutassam) örömmel elfogadta az ajánlatot. Egy ilyen takarítás alkalmával Ráncos barátunk talált egy alaposan letakart, kb. 2x1 m területű tárgyat . Hosszasan gondolkozott rajta, hogy mi is lehet az, majd engedve a kíváncsiságnak levette róla a leplet. A titokzatos tárgy egy nagy tükör volt, de még milyen tükör! Aranyból volt a kerete, lába, LEDek sorakoztak rajta, egyszóval az egész „tükör” furcsa volt, leginkább az üvege, mert az egy egészen különös anyagból készült: higanyhoz hasonló, szürkés-fehér anyag lehetett, ami körbe-körbe keringett a „tükör” belsejében. Davy csak nézte, nézte, mert fogalma sem volt róla, hogy mi lehet ez. Bármi is volt, ő visszatette rá a takarót, és úgy hagyta, ahogyan kapta, sőt, azután már a közelébe se mert menni a rejtélyes tárgynak. Az egész házban csak annak a szobának a sarka maradt pókhálós, ahol ez a tükör állt. Davyt viszont sehogy sem hagyta nyugodni az ismeretlen valami, ezért végül elhatározta, hogy következő alkalommal közelebbről is megvizsgálja a rejtélyes objektumot.
Egy kedden végre olyan alkalom kínálkozott Davy elé, amikor zavartalanul megvizsgálhatta közelebbről a tükröt, mivel a ,,főnök” valamilyen fontos üzleti tárgyaláson vett részt, így a kíváncsi természetű takarítón kívül senki sem tartózkodott a házban. Emberünk valahogy úgy érezte, hogy nem árt, ha felfegyverkezve indul felfedező útjára. Megkereste a konyhában levő legnagyobb kést, fakanalat, egy tálat tett a fejére, azt a két fogójánál felkötözte a fejére, mint valami sisakot, majd elindult a tükör fele. A tükör előtt megállt, és elgondolkodott rajta, vajon mennyire veszélyes, amit ő csinál. Végül meghozta döntését, és jobb kezével megérintette a higanyszerű folyadékot. A férfi keze eltűnt a tükörben. A jobb kezével, mely valahol máshol ,,járt”, tapogatózásszerű mozdulatokat tett, de semmi különöset nem sikerült kiderítenie vele. Most a jobb lábát helyezte át, majd az egész testét. Elképesztő látvány tárult a szeme elé. Egy hatalmas vár elé érkezett, pontosabban mellé, mivel egy széna-kazalon landolt. A közelben szorgos parasztokat látott, akik feltehetőleg napi teendőiket végezték, a várfalon katonák álltak, akárcsak a vár előtt, és a várkapunál éppen egy nagyobb csapat falusi gyülekezett. A hadvezér szólni kívánt:
Emberek. Eddig a napig tűrtünk, de most ideje tennünk valamit! Túlságosan elnyomnak minket a szomszédos királyságok!
A vezér így határozott: 3 csoport az erődben marad, akik a beteg király védelmére állnak, bármi történjék! A többiek velem jönnek a háborúba! Mivel 3 csapat nem fog velünk jönni, szükségünk van több parasztra is! Minden épkézláb férfi, akinek nincs családja, elmúlt 16, és fiatalabb 40-nél, jöjjön ide!
Ráncos nagyban hasonlított a parasztokra, mivel szakadt ruházata nem sokban különbözött az övéktől, és ráadásul még szakállas is volt, ezért ő rá is szólt a parancs. Más választás nem révén beállt a sorba. Ráakasztottak egy sisakot és egy mellvértet, kezébe hosszú kardot nyomtak. A feje a sisaktól jobbra balra dőlt, a vért miatt pedig állandóan orra bukott, vagy seggre esett, ahányszor csak lépni akart. Az éj már a táborban köszöntött rá. Ráncos Davy a tábortűz mellett aludt el, előtte nem felejtett el megkérdezni pár embert, hogy merre is jár ő valójában, és az évszámokról is érdeklődött. Mint megtudta, Iulianus naptára szerint 1000 táján lehetett, valahol Európában.
Másnap kora reggel a csapat trombitaszóra ébredt, amihez Davy nemigen volt hozzászokva. A hadvezér készenlétre utasította katonáit, majd így szólt:
Itt az ideje, hogy visszafoglaljuk, ami a miénk! Ma harcba indulunk a szomszéd királyság ellen! Nem ússzák meg, hogy sunyi módon elvették bányáinkat, leégették falvainkat!
Hosszas menetelés után egy erdőbe érkeztek, ahonnan jól lehetett látni az ellenség közeli várát. A hadvezér felderítőket küldött ki, hogy mindennel számolni tudjanak. Rövidesen vissza is érkeztek, és elmondták, amit láttak. Davynek is sikerült egy egy szavat elkapnia abból, amiket mondtak:
A… 3000... és... fal... védekező nem sok, de... láttunk.
A hadvezér bizakodó pillantást vetett a vár fele, majd a seregére.
Mindenki, csatasorba! - kiáltotta.
A parancsszóra mindenki beállt a sorba, és gyors menetelésbe kezdtek. Az ellenség azt hihette, az ég dörög, úgy csattogtak egyszerre a vaskos lábak és régi páncélok. Az ellenfél most már nyilván felfedezte őket. A várban lévő katonák az erődfalon gyűltek össze, mely fából volt, ezért Ráncoséknak jóval könnyebb dolga volt.
Első sor! Tölts! Tűz!- kiálltott a hadvezér, és már repültek is a katapultok által kilőtt hatalmas kövek. Második sor! Tölts! Tűz!- és ezúttal az nyilak repültek. Harmadik sor! Tölts! Tűz! … Roham!
Ekkor a gyalogosok - köztük Davy is- és a lovasság a vár felé kezdett rohanni hatalmas zaj közepette. A fal egy részéből már csak romok maradtak, ott tökéletesen be tudott hatolni a sereg. Nagy öldöklés vette kezdetét. Minden kard felemelésekor egy katona hullt holtan a földre. Ráncos Davy, mivel harcban nem sok tehetsége volt, berohant a várba, ott keresve menedéket. ,,Hm. Cuccos egy hely. De... kint van a klotyó”, gondolta magában majd átrohant a következő terembe, ahol váratlanul két őrrel, és a királlyal találta szembe magát. A két katona Davyre rontott, aki megpróbálta felemelni a kardját, de túl nehéz volt neki. Ijedtében a falon levő fáklyát vette kézbe, és azzal hadonászott. Elérte, hogy sikerült meggyújtania az abroszt a királyi asztalon, melyen a tűz tovább terjedt, de Ráncos még mindig a két katonával szemezgetett. Hirtelen, a hatalmas szerencséjének köszönhetően a mennyezetből egy hatalmas, a katapultok által meggyengített gerenda hullott alá, egyenesen a két őrre, akik ezek után már nem tudtak felkelni. A király most Davyvel nézett farkasszemet. Előrántotta kardját, és lassan, büszke tekintettel megindult a szerencsejátékos felé. A takarító csak egyre hátrált, míg a falnak nem ütközött. Ezt a pillanatot a király ki is használta, és Davyre rontott. Davy az utolsó pillanatban kitért a mozdulat elől, a király kardja pedig a falnak csapódott. Ekkor hirtelen egy tükröt pillantott meg, ugyanolyat, mint amilyenből átjött ebbe a számára furcsa világba. Ráncos nem gondolkodhatott sokat, mivel a király, most már tőrjével a kezében rontott Davynek. A támadó nagy lendületet véve megbotlott a padló egyik kiálló kövének sarkában, és orra bukott. Ráncos a helyzetet kihasználva a földön fekvő királyra borította a tükröt. Rövid kiáltás hangzott a Lord szájából, aztán semmi. Ráncos felemelte a tükröt, és bekukkantott alája. A lord már nem volt ott, talán pont oda került, ahonnan Davy jött. Ezzel együtt viszont a tükör is bezárult, Szerencsés Dave pedig nem csodára a csata hőse lett...
Hogy mi lett hősünk további sorsa, annak elképzelését egyelőre az olvasóra bízom.
Szerencsés csatákat kívánok minden kedves olvasónak!