“JÉZUS, MI VAN OTT!
Gyönge kezdés után erősen visszaestünk.
“Jézus, mi van ott”, rebegi Hajdú B.
Mi lenne, semmi.
Nihil.
Hason csúszás.
Mint a pingvin a barlangban, a Harcosok klubjában.
Csússsz!
Kádár, Lovrencsics, Kádár.
Egy, kettő, három.
Négyéves fiam csöndben szedelőzködik.
A szünetben elmegy aludni.
Megkér, halkan, hogy reggel mondjam el a végeredményt.
A piros-fehér-zöld sálját azért, biztos, ami biztos, itt hagyja a tévé előtt, kiterítve.
Hátha.
Hátha ez segít, mondja.
Persze, fiam, hagyd csak itt.
Végül is, másban nemigen bízhatunk.
Csak a vuduban.
Meg az egyperces hírekben.
Migráció, szárnyaló gazdaság, Tarlós.
Meg is lepődtem volna, ha legalább egy félmondat a valóságról.
A kurdokról, mondjuk.
Vagy Borkairól.
De nem.
Sebaj, jön a Samsung, akkumulátorokat fog gyártani.
Playstation-nagyhatalom még lehetünk.
Ha már ez a futballcucc elúszott.
Mint luxusjacht az Adrián, haha.
“A ló néz, a csikó lát.”
Nem tudom, Lovrencsics mit lát.
Hogy lát-e egyáltalán valamit.
Fájdalomtól elgyötört, szenvedő arc.
Valaki megitathatná.
Halló, vöröskereszt?
Közben megy a meccs.
A horvátok cifrázzák, kiintenek a közönségnek.
Buli van, belefér.
Gulácsi kivédi a tizenegyest.
“Ennyi azért járt nekünk”, mondja Hajdú-B.
Ennyi járt, ja.
“Perisic lábának állásáról leolvasta.”
Le bizony.
“Kleinheislert elveszítettük”, mondja még.
Dehogy veszítettük el: Kleinheisler tulajdonképpen ott sem volt.
Aztán vége.
Három-null, alapjáraton.
Akárha edzőmeccs lett volna.
Táncos-zenés koktélparti a spliti éjszakában.
Lányok, pucér seggek, Adria.
Várjunk csak…
Ezt a jelenetet mintha már láttam volna valahol.”
Egy futballfüggő naplójából