Valentines Day Story

Kategória: 'Közösség', témanyitó: stonest, téma nyitása: 11. Feb 2019.

Oldal megosztása

  1. stonest

    stonest New Member

    Csatlakozott:
    23. Dec 2018
    Üzenetek:
    5
    Kapott kedvelések:
    16
    A regi után ,épitettem,sereget képeztem,farmoltam.Egy jó klán tagja lettem!
    Mellettem sok szövi,klántárs.A fronton voltam.Rengeteg támadás jött.A legjobb bajtárs,egy szövetségesem lett.Együtt támadtunk,védekeztünk.
    Oda kerültünk hogy éreztük a közös veszélyt!
    Helyetesitettük egymást.
    Kiegészitettük egymást.
    Ő mindig 7 kor kelt,fél órával utánam.
    A Barát listát kémleltem minden reggel.Éjeleztünk rengeteget.Ő védett engem!Én segitettem Őt.
    Izgultunk egymás falvaiért! Búsak voltunk mikor veszitettünk! Vígan feküdtünk le hajnalban,ha nyerésre áltunk.
    Ez tartott fél évig majdnem,amig megkérdezte hogy hol lakok.Biztam benne!
    Ismerősök lettünk a Facebookon.
    Ott tudtam meg hogy Ő eljegyzett egy lányt.Meg van beszélve a lagzi is már.
    Szomorú lettem.A végjáték következett!
    A támadóink elbuktak.Védelemre szorultunk.A szövik közül megszöktek.
    Gyengültünk!
    Hosszú éjjelek után áttörtünk a fronton!
    A telom csengett.....Ő volt!
    Nincs időm,támadnak......feleltem!
    Nézz ki az ablakon.........mondta Ő.
    Mindenem remegett amikor kilestem az ablakon!
    Ott volt ,házam előtt!
    Leszaladtam a lépcsőn.Szó nélkül áltunk egymás elött.
    Megöleltük egymást és azóta együtt vagyunk.
    MEGNYERTÜK A SZERVERT!

    Két gyerekünk van és büszkén meséljük nekik csatáinkat.


    Igaz történet alapján.
    stonest.
     
    Arihana, =SoulMurders=, Goblin123 and 4 mások kedvelik ezt.
  2. korboncnok

    korboncnok Moderátor/Supporter Klánháború csapat Moderátor

    Csatlakozott:
    19. Ápr 2016
    Üzenetek:
    793
    Kapott kedvelések:
    877
    Hatalmas gratuláció nektek! :)
     
  3. Say Hi

    Say Hi Say @*&!?

    Csatlakozott:
    4. Ápr 2015
    Üzenetek:
    7.060
    Kapott kedvelések:
    7.466
    Ránézett az órájára. 14:57-et mutatott. Ez azt jelentette, hogy már csak 3 perce volt a munkaidőből, és végre vége volt ennek a fárasztó munkanapnak. A délelőttjét Mrs. Patterson felülvizsgálati kérelme töltötte ki, aztán egy rohanós, nem túl egészséges ebéd (egy hamburger, egy tál sültkrumpli és egy fél literes kóla a szemközti utcában levő gyorsbüfénél), majd jöhetett a főnöknek a prezentáció. Nagyon fontos volt ez, elvileg ezen munka alapján kaphatott a vállalat egy nagyon zsíros megállapodási szerződést. Nem tudta, a főnöke a bizalom és a munka elismerése gyanánt, vagy pedig büntetésképpen szórta rá ezt a melót, de örült, hogy túl volt rajta. Az utolsó jó fél órában már csak az egészet jelző harangszót várta, mint valami Messiást.

    15:03-kor már a villamoson nyomorgott a munkából hazafelé tartó ezernyi ember alkotta, arctalan tömeggel, és csak az előző napok eseményein járt az esze. Annyira elkalandozott a gondolatai között, hogy eltévesztette a megállót, pedig csak kettőt kellett volna mennie hazáig, de ő az elsőn leszállt a nagy tömeggel. Úgy döntött, nem vár egy másikra, így hát elindult gyalog hazafelé. Mikor ráfordult az utcája sarkára, már elkezdte kotorni a táskáját a kulcsa után. Nagy volt a csend, túl nagy.

    Utálta az utóbbi időben az otthonát. Minden Rá emlékeztetett. A tapéta, amit még Ő választott ki kettejüknek, a kicsi csipkézett abrosz a kis asztalon, amit nagy lelkesen mutatott, mikor meghozta a szupermarketből. A pulóver, amin még érezni lehetett az illatát, és amit véletlen hagyott a szennyes kosárban, ott pihent a kanapén a nappaliban. Mint mindig, mióta elment, úgy most is leült, és csak szívta magába az illatot, és ölelgette azt, ami maradt neki belőle. Minden annyira tökéletes volt, és most mégis vége lett, fogta a cuccait, és összecsomagolt, itt hagyta a közös életüket, itt hagyta őt, itt hagyott... mindent. Kivéve ezt a pulcsit.

    Könnyeivel küszködve felvette a pizsamáját, elment fogat mosni, majd bekapcsolta az ágyból egy picit a TV-t, hátha az álomba ringatja. Időközben, mintha az időjárás ismerné a gondolatait, előbb beborult, majd jött is a zivatar. Innentől már zavaros volt minden, a főzőműsortól gyorsan elálmosodott, eleinte csak mondatokat, aztán szavakat, végül pedig semmit sem fogott fel belőle, és zaklatott álomba merült.

    Álmából a hangos dörömbölés ébresztette fel. Ránézett a telefonra, ami éjjel negyed kettőt mutatott. Ki a bánat keresné ilyenkor? Kikecmergett az ágyból, egy köntöst húzott fel, és elindult a bejárati ajtóhoz. A vihar még mindig tombolt, épp ezért még érthetetlenebb volt neki e kései látogató. Kinyitotta az ajtót, és elállt a lélegzete. Ő volt az. Esőtől csapzottan, de gyönyörűen ott állt előtte. Hirtelen semmit nem tudott csinálni, ő csak támasztotta az ajtót, míg Ő elviharzott mellette.

    -Miért jöttél ide? - ennyit sikerült kinyögnie.
    -Itt hagytam valamit - jött a kurta válasz.
    -Ja, a pulcsid... - gondolt az utolsó darabkára belőle, és szomorú arccal indult el a hálószobájába, hogy megváljon tőle, és visszaadja a tulajdonosának.
    -Te miről beszélsz?
    - Hát te mondtad, hogy itt hagytad... - kezdte, de belé lett fojtva a szó.
    -Itt hagytam azt, ami a legfontosabb, most azért jöttem, hogy visszakapjam.

    Miközben ezt mondta, egyre közelebb volt hozzá. Ő nem értette, mi történik most vele, miért jött vissza. Már olyan közel volt hozzá, hogy a tüdeje megtelt az illatával, az orcáján meg tudta számolni a szép kis szeplőket...

    Mire észbe kapott, már szenvedélyesen csókolták egymást, nem törődve semmivel a külvilágból. Bevezette őt a jól ismert helyükre (nő létére mindig ő kezdeményezett), és még be sem értek, már fejtették le egymásról a ruhát. Mint valami aljzószer, úgy hatott rá a szeretett nő látványa, ahogy a pihegéstől szaporán fel-le járó mellek végén a hideg gyengéd simogatásától már megkeményedtek a bimbók, ahogy hozzáért, érezte, hogy mindkettejük teste beleremeg a vágyba. Mikor Ő megérintette, mintha az agyából mindent kitöröltek volna, és számára megszűnt létezni a világ, csak ő volt Vele, ők ketten, akik ebben a percben eggyé váltak...

    A szeretkezés minden vágyat enyhítő, minden gyönyört felülmúló volt, olyan, mint még soha azelőtt. Percekig csak feküdt a hátán, és sűrű, rövid lihegések közepette, erejét vesztve próbált egyszerűen felülni, de nem ment neki. Ő pedig ölelte, a mellkasán pihentette a fejét. Mire végre összeszedte magát, feltette neki a kérdést, amit már az ajtónyitás óta fel akart tenni neki:

    -Miért jöttél vissza?
    -Mondtam már, itt hagytam, ami a legfontosabb.

    Hosszú csend következett, nem tudta, erre mit kéne válaszolni. Aztán csak kinyögte.

    -Soha többet ne menj el!

    Ő felült, a haját kisimította az arcából, majd megcsókolta.

    -Soha többet ne hagyd, hogy elmenjek!

    Minden rendben volt mindkettejükkel.




    A történetet a fejemben egy klánháborús játékos ihlette. Az egymásra találásnál csak az újra egymásra találás a gyönyörűbb. S néha ez a játék - amolyan közvetítőként - olyan csodákra képes, olyan leírhatatlan élményeket okoz, amit el se hinnének az emberek, ha csak úgy mondják nekik. Háborúskodás? Stratégia? Taktika? Szerelem? Társak? Minden meglehet ebben a játékban. Minden :)
     
    Arihana, sikamaru123 és stonest keveli.