Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy Gnóm. Nevezzük csak Gnómnak mert olyan ronda volt hogy a szülei se mertek neki nevet adni. Szóval Gnóm valahol messzi északnyugaton élt, ott, hol a vasúti sinek végén gombák és almafák nőttek. Hosszú vándorlás után értek ide családjával és a legjobb helyet találták meg népével, mégpedig a gyilkos galóca tönkjét. Ez annyira nem tűnt jó ötletnek, mert egyik nap amikor ő volt a soros a főzésre abból a gombából készített reggelit és likvidálta az összes többi gnómot egyszerre. Mit volt mit tegyen éldegélt hát ott évekig, mígnem megunta a magányt és elindult új barátokat keresni. Noha azt mondom újat, sose voltak barátai. Meg esze se. Ment hát mendegélt a sínek mentén mígnem talált egy almafát. Mivel gatyarohasztó meleg volt (44 fok, ahogy az az ábrán is látható) gondolta leszed egy gyümölcsöt. Igen ám, de hogy másszon fára? A válasz egyszerű volt, mászik a fára az aki hülye, ő bizony elővette a kisbaltáját és kivágta a fát, megevett róla 1db almát majd továbbállt. El is érkezett a kacsaúsztatóhoz a sínek végén, mivel itt már 45 fok volt gondolta ő is úszik egyet, a randa kinézetétől pedig a kacsák úgy megijedtek hogy mind vízbefulladtak. De legalább a gnóm most már vizes volt. Ment hát tovább amerre látott, csukott szemmel, mígnem úgy érezte hogy már a sivatagban van. Itt a fejben levő hőmérője már 55 fokot mutatott de észrevett egy csillogó pályát a távolban. Odament hát megnézni mi az és legnagyobb meglepetésére egy fél tucat jegesmedvét talált akik
zsebjéghokiztak éppen. A pálya elég hüvösnek tűnt, gondolta megpróbálkozik rámenni, hátha őt is lehűti. A jegesmedvék közül az egyik ekkor lőtte ki pont a pályáról a korongot és mivel lusták voltak megkeresni, no meg az időjárás sem nekik kedvezett kerestek valami más, korongnak való tárgyat. Így a Gnóm azóta is a jégpályán repked ide-oda és boldogan élt amíg a medvék éhesek nem lettek...
